Legújabb hírek

2024 június 27,

A tanévzárón elhangzott igazgatói beszéd

Igazgatói beszéd   Szeretettel köszöntöm a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola tanévzáró ünnepségén megjelent kedves növendékeket, szülőket, kollégáimat. Tisztelt Diákok, Szülők és Tanárok! Nagy öröm számomra, hogy ma itt lehetek, és megoszthatom Önökkel / veletek a zeneiskolai év utolsó pillanatait. Ez a tanév sok kihívást hozott mindannyiunk számára, de büszkék…
2024 június 26,

Helyesbítés

Kedves Szülők, kedves Növendékek!   Sajnálatos módon az évzárón kimaradt két növendékünk a díjazottak közül. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a versenyeken helyezést elérők, továbbá a helyi és külső rendezvényeken sokat szereplő növendékek munkáját nagy plénum előtt, nyilvánosan is elismerjük.  Ezúton szeretnénk gratulálni Záhonyi Lilinek, aki a Dercevirág népzenei énekegyüttes tagjaként a XIV.…
2024 május 13,

30. Hajnal akar lenni...(HAL) Kárpát-medencei Népdaléneklési Verseny 2024.02.16-18.

2024.02.16-18. A Kallós Zoltán Alapítvány és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) szervezésében, a Csoóri Sándor Alap Program támogatásával harmincadik alkalommal került sor a Hajnal akar lenni... Kárpát-medencei népdaléneklési verseny megrendezésére. A budakeszi Czövek Erna AMI növendéke, a Dercevirág Népzenei énekegyüttes tagja, ’Sigmond Zselyke Zsófia több fordulós…
2024 május 13,

VII. Házi Népdaléneklési Verseny a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskolában 2024.02.20.

Hetedik alkalommal került megrendezésre zeneiskolánkban a zeneismeret tanszakon tanító kollégák együttműködésével a „Házi Népdaléneklési Verseny”. Amikor hét évvel ezelőtt Somogyiné Tassi Valéria tanszakvezető kezdeményezésével elindult a verseny szervezése, az volt a cél, hogy lehetőséget kapjanak a megmérettetésre azok a zeneiskolás tanulók, akik ismerik és szeretik a magyar népdalkincsünket és akiknek…
2024 április 16,

Családi hangverseny a Prohászka Ottokár Gimnázium aulájában

Minden évben nagy sikert arat Családi hangversenyünk, melynek főszervezője Tassi-Ködöböcz Judit zongoratanárnő. 2018-ban mint JÓ GYAKORLAT került be  a Nemzeti Értéktárba a Családi hangverseny programunk.  A hangversenyen többféle kamarazenei összeállításban léphetnek fel növendékeink, például zongora 4 kezesek, testvérrel, apával, anyával, nagyszülőkkel, vagy testvérek közös játéka hegedű-klarinét, furulya-gitár, volt rá példa, hogy…
2024 március 03,

Tanár-diák hangverseny Johann Sebastian Bach születésének évfordulója alkalmából

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Czövek Erna Zeneiskola kamaratemébe a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében megrendezésre kerülő tanár-diák koncertünkre Időpont: 2024. március 18. hétfő 17.30 Helyszín: 2092 Budakeszi Iskola köz 3. Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola – Kamaraterem
2023 december 08,

Zongora mesterkurzus

2023 december 07,

Félévi zeneiskolai hangversenyek

2023 – 2024. tanév
2023 november 27,

XIV. Vass Lajos Népzenei Versenyen a Dercevirág Népzenei Énekegyüttes Kiemelt Nívódíjat és szólóban ’Sigmond Zselyke Zsófia Nívódíjat kapott

Az elmúlt időszakban három fordulón keresztül, elődöntőben, középdöntőben és döntőben versenyzett a budakeszi Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola Dercevirág Népzenei Együttese, melynek művészeti vezetője a zeneiskola szolfézs tanára és tanszakvezetője, Somogyiné Tassi Valéria. Az ifjúsági döntőnek a budapesti Polgárok Háza adott helyszínt, amit a Kárpát-medencei ifjúsági döntő napján kiváló hangú…

Iskolánkról

Az 1991-ben az addig Százhalombatta körzetéhez tartozó zeneiskolai tagozat önállósodásával, Budakeszi Önkormányzati Zeneiskola néven kezdte meg működését. 1996-ban az iskola felvette a jeles zenepedagógus Czövek Erna nevét. Az egykor Budakeszin élő pedagógus tanítványa volt, többek között Szokolay Balázs Liszt díjas zongoraművész. A zeneiskola a város kulturális életének szerves részét képezi. Az iskola önálló hangversenyein kívül rendszeresen közreműködik Budakeszi rendezvényein. A zenekarok egyrészt a belső zenei közösséget erősítik, másrészt Budakeszi számára a zenei kultúra ápolását segítik. Jelenleg a zeneiskola 12 évfolyama 290 növendék alapfokú zeneművészeti oktatását teszi lehetővé. Az iskola Budakeszin az Iskola köz 3. szám alatti székhelyen és a Knáb János utca 60. számú telephelyen működik. 2007-ben a KIVÁLÓRA MINŐSÍTETT alapfokú művészetoktatási intézmény címet nyertük el. Az alábbi tanszakokon folyik az oktatás: SZOLFÉZS, FURULYA, FUVOLA, KLARINÉT, KÜRT, TROMBITA, HEGEDŰ, GORDONKA, GITÁR, ZONGORA. Az állami, KLIK fenntartású és Budakeszi Város Önkormányzata által működtetett intézményünkben, kedvező körülmények között, térítési díj, tandíj befizetése mellett tanulhatnak a zene iránt érdeklődő növendékek.

 

 


OM 040025
Tehetségpont TP190 002 824
2092, Budakeszi, Iskola köz 3.
+36-23-451-395
zeneiskola.budakeszi@gmail.com


Igazgató:

  • Barcsik Hédi

Igazgatóhelyettes

  • Juhos-Kiss Eszter
  • Velenczei Anna

Iskolatitkár: Nagy Attiláné  Magdi

Fenntartó

Érdi Tankerületi Központ
2030 Érd, Alispán u. 8/A.
Intézményi azonosító: PA 3701

Nyitvatartás

Az intézmény munaknapokon 8-20 óráig tart nyitva.
Ügyintézés: 10-16 óra között  

© Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola Budakeszi