A Zsámbéki Tagintézmény tanárai

Cservenák Boglárka - fuvolatanár

Cservenák BoglárkaTanulmányaimat a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdtem, ahol Szabó Dénesné volt a fuvolatanárom. Középiskolás éveimet a Nyíregyházi Művészeti Középiskolában végeztem el, ahol tanáraim voltak: Illés Eszter, Riznicsenkó Krisztina és Tóth Rita. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2018- ban szereztem meg fuvolatanári diplomámat, ahol Regős Imre, Romos Zsolt, valamint Matuz István tanítottak.

Egyetemi éveim alatt állandó kisegítője voltam a Kodály Filharmonikusoknak, gyakornoki évem alatt a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarnak. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház zenekarának 3 éven keresztül voltam tagja. 2015- től a Tomsits Rudolf AMI tanára, 2017-től 2018-ig a Vikár Sándor Zeneiskola, majd 2018 és 2020 között a Muzsika Zeneiskola AMI fuvolatanára voltam.

A 2020/2021 es tanévben az Esztergomi Zeneiskolában is tevékenykedtem. 2020 óta a Czövek Erna AMI Zsámbéki Tagintézményében és a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Általános Iskolában és AMI- ban tanítok.

Emellett folyamatosan különböző zenei projektekben veszek részt.

Demeniv Igor - harmonikatanár
Dombi Enikő - zongoratanár
Ferge Béla - ütőtanár
Gráf Ágnes - hegedűtanár
Hoósné Török Emese - szolfézstanár
Mihály Katalin - gitártanár
Miskolczi Máté - trombitatanár
Nesznera Kitti - furulya- és szaxofontanár
Rimóczi-Forró Csengele - zongoratanár
Tóth Béla Ottó - citeratanár
Zekéné Kovács Ágnes - szolfézstanár, zongoratanár, tagintézményvezető

Elérhetőségek

Zekéné Kovács Ágnes - tagintézményvezető

Varga Ágnes - iskolatitkár

zsambekizeneiskola@gmail.com
Telefon: 06-30-287-06-47

OM 040025
Tehetségpont TP190 002 824
2092, Budakeszi, Iskola köz 3.
+36-23-451-395
zeneiskola.budakeszi@gmail.com


Intézményvezető:

  • Barcsik Hédi

Intézményvezető helyettes: 

  • Juhos-Kiss Eszter
  • Velenczei Anna

Iskolatitkár: Nagy Attiláné  Magdi

Fenntartó

Érdi Tankerületi Központ
2030 Érd, Alispán u. 8/A.
Intézményi azonosító: PA 3701

Nyitvatartás

Az intézmény munaknapokon 8-20 óráig tart nyitva.
Ügyintézés: 10-16 óra között  

© Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola Budakeszi