Korompay Balázs

2001-ben született Budapesten. Szüleivel és két testvérével Budakeszin él. 2008 szeptemberétől a Czövek Erna Alapfokú Művészeti iskola tanulója. A zeneiskolai hangszerbemutató koncerten szeretett bele a kürt hangjába.
Egy év furulyázás után, 8 éves korában kezdett kürtölni Velenczei Anna tanárnőnél. Tehetsége nagyon hamar megmutatkozott.

Az elmúlt években több versenyen is részt vett:

  • 2012 Érd, Bolya László Regionális Rézfúvós Verseny – I. hely
  • 2012 Törökbálint, Regionális szolfézsverseny III. hely
  • 2012 II. Hatvani Országos Zeneiskolai Barokk Fesztivál
  • 2013 XI. Országos Zeneiskolai Kürtverseny – Kisújszállás – II. hely

Rendszeresen fellép helyi és kistérségi rendezvényeken.

2013. Kistérségi Művészeti Tehetségnap – Pomáz

A TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak program keretében mely a fiatalok
tehetséggondozásához szükséges eszközök beszerzésére /tartós használatba vételére irányult
egy kürtöt nyert, melyet 2014 tavaszán vehetett át.

A muzsikálás, különösen a kürtölés nagyon fontos helyet foglal el az életében, annak ellenére,
hogy még igen fiatal nagyon céltudatos, kitartó és szorgalmas.


OM 040025
Tehetségpont TP190 002 824
2092, Budakeszi, Iskola köz 3.

Telefonszám: +36-23/451-395
e-mail: titkarsag@ceami.hu


Igazgató:
Barcsik Hédi

Igazgatóhelyettesek:
dr. Juhos-Kiss Eszter
Velenczei Anna

Iskolatitkár - Budakeszi: Nagy Attiláné Magdi 

Zsámbéki Tagintézmény igazgató:
Ferge Béla

Iskolatitkár - Zsámbék: Mara Kinga

Fenntartó

Érdi Tankerületi Központ
2030 Érd, Alispán u. 8/A.
Intézményi azonosító: PA 3701

Nyitvatartás

Az intézmény munaknapokon 8-20 óráig tart nyitva.
Ügyintézés: 10-16 óra között  

© Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola Budakeszi