TÓTH VIRÁG ANIKÓ
2003-ban született Budapesten. Jelenleg 11 éves és negyedik éve a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola növendéke. Fuvolázni tanul Czeloth Csetényi Gyula tanár osztályában.
Gyönyörű énekhangjára kezdettől fogva felfigyeltünk és harmadik éve zeneiskolánk kórusának tagja. Tanárától Juhos-Kiss Esztertől rendszeresen kap szólisztikus feladatokat az énekkarban.
2014 februárjában indult el első versenyén – ének-egyházi ének kategóriában – melyet a székesfehérvári egyházmegye hirdetett meg, Egyházmegyei Ki Mit Tud címmel. A háromfordulós versenyen Virág a döntőig jutott, ahol díjat is kapott.
A csodálatos énekhangja mellé kiváló színpadi megjelenés is társul és a közönséget mindig elvarázsolja fellépésével.