Április 5-én a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola szervezésében kamarazenei találkozó zajlott az Óbudai Társaskörben. A Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskolát a budakeszi hangversenyekről már ismert trió képviselte: Gönci Hanna hegedűn, Ferenczi Donát csellón és Ferenczi Nándor zongorán játszotta Sosztakovics Elégiáját, és Glinka Nocturne-jét.
A program három részből állt: először a fiatalabb növendékek adták elő maximálisan öt perc hosszúságú műsorukat, majd a szervezők egy igazán különleges feladatra hívták a gyerekeket: Bartók néhány egyszerűbb zongoradarabját Vörös Boglárka zeneszerző hangszerelte meg egy olyan zenekarra, ami a találkozón játszó hangszeresekből verbuválódott össze. Nem lehetett könnyű feladat hárfára, gitárra, citerára, szaxofonra és furulyára, fuvolára, hegedűre, csellóra, ütőkre átültetni Bartók népdalfeldolgozásait, de a találkozón megszólaló zenekar rácáfolt a bizalmatlanok aggodalmaira. A közös zenélés nem csak a gyerekeket hozta közelebb egymáshoz, de egy élvezhető, hallgatható, egészen különleges műsor szólalt meg, ami a közönség számára is élményt jelentett.
A zenekar bemutatója után került sor az idősebb növendékek hét perces műsoraira. A budakeszi gyerekek muzikális, érzékeny előadása nagy tapsot kapott. Szép élményekkel gazdagodva, a megérdemelt dicséretektől feltöltődve tértünk haza.
(Felkészítő tanárok: Ködöböcz Judit, Draskóczy Lídia, Farkas Zoltán, Mechler Anna)