Sebő Ferenc előadása a zeneiskolában

Március 2-án került sor Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, népzenekutató előadására, melynek a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola kamaraterme adott otthont. A program a zeneiskolában futó, egész tanéven átívelő „Kodály művészete”című pályázat részeként valósult meg, és a nagy zeneszerző népdalgyűjtéssel kapcsolatos tevékenységét helyezte középpontba.

 

A rendezvényt a projektben résztvevő növendékek és tanárok részére szerveztük, de a meghívott előadó kvalitására tekintettel a zeneiskola más növendékei és szüleik, valamint külső érdeklődők számára is nyitottá tettük.

A színvonalas, hang- és képanyaggal tarkított prezentáció meghallgatása után a közönség soraiból feltett kérdések is megválaszolásra kerültek. Végül egy kis édes és sós sütemény melletti kötetlen beszélgetéssel zárult a rendezvény, mely a Nemzeti Tehetségprogram keretében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő finanszírozásával jött létre.

 


OM 040025
Tehetségpont TP190 002 824
2092, Budakeszi, Iskola köz 3.
+36-23-451-395
zeneiskola.budakeszi@gmail.com


Intézményvezető: Barcsik Hédi
Intézményvezető helyettes:
Juhos-Kiss Eszter
Somogyiné Tassi Valéria
Iskolatitkár: Nagy Attiláné  Magdi

Fenntartó

Érdi Tankerületi Központ
2030 Érd, Alispán u. 8/A.
Intézményi azonosító: PA 3701

© Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola Budakeszi