2022.03.26 – 28. Hajnal Akar Lenni… (HAL) Kárpát-medencei népdaléneklési verseny - Kolozsvár

HAL EmeseZeneiskolás növendékünk, ’Sigmond Emese Márta a 28. Hajnal Akar Lenni… (HAL) Kárpát-medencei népdaléneklési verseny döntőjébe jutott,      amely egyúttal a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) 21. Aranypáva és Aranypacsirta térségi, országos és gála szintű Népzenei Minősítő versenye is egyben.

 

A 85 döntőbe jutott népdalénekest és népzenei együttest három korcsoportban értékelte a zsűri. Tizenkét évestől a középkorúakig, Kis-Magyarországról, Erdélyből, de még Moldvából is érkeztek a népdaléneklési versenyre, s mind minőségi szinten szólaltatták meg népdalainkat.

A versenyzőket öt fős neves, szakmai zsűri értékelte:

  • Bárdosi Ildikó – KÓTA díjas népdalénekes, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanára, népzenetanár, a Népművészet Ifjú Mestere,
  • Fehér Anikó – népzenekutató, karnagy, a KÓTA népzenei bizottság elnöke,
  • Györfi Erzsébet – népdalénekes, népzene tanár,
  • Boros Erzsébet – népdalénekes, népzene tanár,
  • Birinyi József – a Hungarikum szövetség elnöke, a KÓTA társelnöke, népzenész, népzenekutató, a zsűri elnöke.

sigmund emeseA „Hajnal Akar Lenni” a 90-es évek óta a legfontosabb népzenei műhellyé nőtte ki magát a Kárpát-medencében, amelyből nagyon sok tehetség került felszínre, többek között például a zsűri asztalánál ülők közül is győztesei voltak a HAL történetének és később hivatásukká vált a népdaléneklés.  

Büszkék lehetünk Emesére, aki ezen a színvonalas versenyen az erős középmezőnyben, nagyon szépen helytállt és gazdag élményekkel tért haza. A KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) népzenei minősítési rendszerében ’Sigmond Emese Márta Országos Arany fokozatot érdemelt ki, továbbá népi ének kurzuson való részvételre nyert lehetőséget, amelyben korcsoportjában mindössze hatan részesültek. Gratulálunk és sok sikert, örömöt kívánunk a továbbiakban is Emesének!

Somogyiné Tassi Valéria – Emese felkészítő tanára

Oklevel Sigmond Emese


OM 040025
Tehetségpont TP190 002 824
2092, Budakeszi, Iskola köz 3.
+36-23-451-395
zeneiskola.budakeszi@gmail.com


Igazgató:

  • Barcsik Hédi

Igazgatóhelyettes

  • Juhos-Kiss Eszter
  • Velenczei Anna

Iskolatitkár: Nagy Attiláné  Magdi

Fenntartó

Érdi Tankerületi Központ
2030 Érd, Alispán u. 8/A.
Intézményi azonosító: PA 3701

Nyitvatartás

Az intézmény munaknapokon 8-20 óráig tart nyitva.
Ügyintézés: 10-16 óra között  

© Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola Budakeszi